Kornis Mihály:  A tékozló család

Előadódhat, hogy aki durván bánt vagy irigyel, netán gyűlöl, nem a szomszédod, nem is egy idegen, hanem a legszűkebb környezetedhez tartozó személy: feleséged, férjed, gyermeked, vagy az édesanyád. Lehet, meg is mondja, az arcodba vágja, hogy mennyire utál, és igenis, dögölj meg - de ez a jobbik eset. Gyakoribb, hogy titkolja ellenséges indulatát. Az is előfordul, hogy ráébredni vélsz, az ellenségeddel élsz egy fedél alatt, s bár ő kapásból visszautasítja majd ezt a gyanút, van esély rá, hogy te magad is rájössz - a gyanú kimondásakor tiltakozó belső hangod felkiált: tévedtél. Vádaskodsz. Veled van valami baj. Gyakran azt szoktuk ellenségünknek tekinteni, akiről kényelmetlen beismernünk magunk előtt: valójában mi nem szeretjük őt. Vagy nem annyira, mint illene? Vagy kellene? Hát lehet a szeretet kötelező?

A szerencsétlenség fokozatai

A legnehezebb az, mikor valaki váltig tagadja, hogy nem szeret téged, mi több, ajándékok és más látszatgesztusok pávaszemes legyezőjét tartja maga elé, de rajtad kívül rég tudja mindenki, hogy szívből utál, mire te végre gyanút fogsz. Ha viszont nem titkolja, hogy torkig van veled, sőt, állítja, eztán is mindent meg fog tenni, csak hogy pokollá tegye az életedet, az ügy a látszat ellenére mégsem olyan súlyos. Túlélhető, mivel megbánhatja, aki ezeket mondta. Aki így beszél a hozzátartozójával, az szenved. Szeretetért kiált. Ahol már beszélnek egymással az emberek, kimondják, hogy mi bajuk van egymással, ott általában közel a megoldás. De ha azzal kell szembenézned, hogy nemcsak te képzeled, hogy egy közvetlen hozzátartozód gyűlöl, hanem alattomos tettekkel régóta módszeresen és alattomosan valóban ő keseríti meg az életed , szerencsétlenségedben se feledkezz meg arról, hogy ez azért az ő tragédiája is. Legalább annyira, amennyire a tiéd. Olvasóm, én képzelt gyermekem, mikor a rossz onnan jön, ahonnan a legkevésbé várod: felelős vagy érte. Mikor az bánt, aki felületesen ismer, vagy egyáltalán nem, ő elsősorban nem is téged gyűlöl, csak alkalmas tárgya vagy negatív indulatainak, így nincs okod rá, hogy azt gondold, dühe a te sarad. Még akkor se, ha előre megjósolható volt, hogy előbb-utóbb megelégeli létezésed háborítatlanságát, a „jóléted". Az irigy ember pontatlan: képtelen a valóságnak megfelelően elképzelni, ami után epekedik. Hiszen akkor képes lenne megvalósítani!

 Búsong egy sötét sarokban

Ahelyett, hogy amire vágyik, a maga elképzelése szerint megteremtené magának. Okos ember fel sem veszi az irigységből gyűlölködőt. Legföljebb elgondolkodik: mitől váltam alkalmassá, miért engem választott ellenséges célpontnak a sötétségnek ez a katonája? De okos ember azt is tudja: ellensége majd borzasztóan, fillérről fillérre megfizet igazságtalanságáért. Ha nem is neki, de annál biztosabban. De ha egy számodra fontos, közeli lény fordul ellened sziszegő gyűlölettel, onnan kezdd e fordulat megértését, hogy tehess is valamit a megszüntetéséért, hogy elismered: a vétkeimért fizetek meg mostan. Amiket nem ismertem fel idejében. Egyért vagy többért? Nem is tudom. Hiszen, ha tudtam volna, talán nem tettem volna meg. Hazudtam neki valamit, vagy csaltam, magam elől is eltitkoltam netán valami fontosat, úgy tettem, mintha nem látnám, el akartam felejtkezni róla. El is felejtettem, így vetettem el a magját annak, amit most aratnom kell. Ha a fa odvas, arról nem az ága tehet, még kevésbé a levele.

 Önmagad ítélete alatt állsz

Addig nem is telik le a büntetésed, míg türelmes önvizsgálat révén, az időben és az emlékezetedben visszafelé haladva el nem jutsz a hasadás pillanatáig, mikor közéd és a másik közé belopódzott valami hamis, valótlan, tisztázatlan, s ettől tisztátalan. Ám hogy ez mi volt, azt megtudni néha évekbe telik. Ne gondold, hogy azt tanácsolom, ezen idő alatt ölbe tett kézzel ülj, tűrj, szenvedj, netán üss vissza, nevelj, vagy hadakozz, vicsorogjál. Minek? Annyit kapásból tudhatsz: ez a te sarad. Szánd meg, aki gyűlöl. Ne magaddal foglalkozz, hanem vele. Úgy szaladj az átkozódó elébe, ahogy a tékozló fiú apja, mintha e fiú káromkodásával valójában szeretetért sírna -hiszen ezt teszi -, és a kezét simogatva, nyugtatgatva kérdezd meg tőle: mit tehetnék érted? Nem tudom, igazad van-e, de rettenetes lehet neked, hogy már így utálsz. Engem: a férjed, a fiad, az édesapád. Mit tegyek, mit tehetnék érted? Nem fogja tudni megmondani, ha az ellenséged már. Képtelen hozzád őszinte lenni. Őrjítőén mély szakadékban van, ha most alkalmatlan is arra, hogy felfogja ezt. Önmaga ítélete alatt áll: nem tud nem rosszat tenni. Ráadásul azzal teszi ezt, aki, ha tetszik, ha nem, számára egyike a legfontosabbaknak.

 A legjobb elmenni ilyenkor

Ha ő nem megy, nem is csitul, te menj. Önként, szabadon. De nem biztos, hogy végleg. Mindig most van, jóvátenni sosem késő, amit még lehet. Bölcs dolog tárgyakhoz nem ragaszkodni, az embernek viszont bőven megadni az esélyt. Keresni a békét. Nyugalomban gondolkodni kell. Én vagyok a király, én vagyok a felelős.

Én vagyok a helyzet ura

Aki nem jön velem, azt magára kell hagyni. Aki nem jöhet velem, de velem akar jönni, azt nem szabad magára hagynom - amíg nem rosszabb a helyzete, mint akkor lenne, ha magára hagynám. Nem kell mindig jól járni. Nem szabad sötétségben élni. Ha a legrosszabb következett be: árulás, mely a kezdetek kezdetétől való, vagyis aki gyűlöl, voltaképpen sosem szeretett: az az én hibám. Olykor menni kell.

 Miért nem vettem észre előbb?

Úgy látszik, nem figyeltem, bennem sem volt iránta elegendő szeretet. Netán azt sem tudom, hogy kell szeretni valakit?! Itt a szerencsétlenségünk gyökere. A gyűlölet a szeretet pótléka a családban. Abban, aki képtelen elfogadni, sőt, akárcsak tapasztalni is azt. Ennek súlyos oka van. Nem illendőségből szereti az ember az apját, vagy az élettársát, vagy az édes gyermekét, és nem is azért, mert az erkölcse, a vallása így kívánja, hanem, mert a másik megtanította rá. Szerette. Ha meg nem szerette - ugyan mit is várhatna tőle?