Út önmagunkhoz

Színes pályát futott be, gyerekkorától mûvészek vették körül, már kétévesen színpadra lépett, szülei stúdiójában filmezett. Szeretett volna táncosnõ lenni, majd filmszínésznõ, de hamar eldöntötte, hogy nem ez az õ útja. Már 8 évesen írt, de csak a ‘80-as évek hozták meg számára a sikert. Mindig is határtalan kíváncsiság fûtötte, a siker önmagában sosem érdekelte az ezotéria, a misztikus, transzcendens gondolkodás és a mélylélektan felé elkötelezett írónõt. Gyönyörûen beszél. Minden mondata Üzenet. Tudja, hogy kinek mit kell mondani. És annyi mindent szeretne még átadni nekünk … Szepes Mária elmúlt 95 éves. Szinte minden mûfajban kipróbálta tehetségét, regényei mellett meséket, verseket, cikkeket, tanulmányokat, pszic-hológiai és parapszichológiai könyveket is írt.     Az írónõ legnagyobb sikerét A vörös oroszlán címû regényének köszönheti, amelyet az ezoterikus irodalom egyik alapmûveként tartanak számon. Címét egy csodaszerrõl kapta, amely a halandókat halhatatlanná, vagy legalábbis hosszú életûvé tette, és a kiválasztottaknak megadta azt a képességet, hogy emlékezzenek elõzõ életeikre, tetteikre. - 29 éves koromban a gyerekem halála után kezdtem A vörös oroszlánhoz. Félretolva a rációt, nem bírtam nem írni. Olyan õrületes erõk ömlöttek belém, és azóta is lángolok. Mindig tudtam, hogy nem egyedül írtam azt a könyvet. Úgysem fogják kiadni - gondoltam. Aztán ‘46-ban rábólintott a Hungária Kiadó tulajdonosa: „- Bolond könyv, de érdekes.” Megjelent. Nem sokkal ezután államosították a könyvkiadókat, s A vörös oroszlán valamennyi maradék példányát bezúzták, a könyvtárakból is kiszedték - és halálra keresték az íróját, a nem létezõ Orsi Máriát. Negyven évig volt tiltott könyv. És itt jön az, hogy a rossznak, az úgynevezett rossznak milyen fantasztikus szerepe is van: amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni. (Most jött ki a regény tizenkettedik kiadása. Emellett sok nyelvre lefordították, és külföl-dön is a sokadik kiadását éli.) - A vörös oroszlán megjelenése után Hamvas Béla, a nagyszerû író, filozófus, polihisztor, aki akkor könyvtáros volt a Széchenyi Könyvtárban azt írta nekem: „Egy városban vagyunk, nem lehet, hogy ne ismerjük egymást.” Innen indult a haláláig tartó barátságunk és kölcsönös tiszteletünk. - Egy csodálatos komédiás családba születtem, ahol mindenki olvasott, írt, zenélt, mindenhez értettek, tudományokkal foglalkoztak. Anyám primadonna volt, gyönyörû mezzoszoprán hanggal. Õ alapította az Astra Filmgyárat. Apám rendezõ volt, a Havi 200 fix-et még ma is játsszák. A fivérem színész, nyelvész, író, filozófus - mindennel foglalkozott. Egy év választott csak el bennünket. Mindent együtt éltünk át, együtt alapítottuk meg szellemi iskolánkat. –Nem akartam színésznõ lenni, holott két éves koromtól a színpadon voltam. A férjem is - aki a szüleim barátja volt - egy forgatáson látott meg elõször. Akkor múltam 17 éves. Szepes Béla az elsõ és egyetlen férfi volt az életemben. Sportoló, olimpikon, újságíró, sport-karikaturista. Egy nagyon csinos ember. Ma sem értem, mi közöm hozzá. De õ rögtön tudta …. Azt mondta nekem: „Te csak írj!” Ez egy olyan csodálatos dolog, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. Minket minden érdekelt, de sehová sem voltunk elkötelezve, sehová sem tartoztunk. Mindig meg tudtuk õrizni a belsõ szabadságunkat és az ideáljainkat. Nagyon sok mindenhez értettünk, csak egy dologhoz nem, hogy pénzt csináljunk. 56 évig éltünk együtt. 1986. június 20-án halt meg. Azóta egyedül vagyok, illetve VELE. Nem élnék, ha nem tudnám, hogy VAN. - Amikor bezúztak mindent, amikor tilos lett minden, amit addig csináltam, eldöntöttem, meséket fogok írni. Imádom a gyerekeket. A fodrásznál volt egy találkozásom egy orosz kislánnyal, a kis Tamarával. Oda is tollal, füzettel jártam, és egyszercsak felült a térdemre, hogy rajzoljak neki. Ezt a tündéri kis lánykát aztán beleírtam a Pöttyös Panni mesémbe, hogy a két kislány összebarátkozik. 1953-ban ki is jött a könyv, óriási sikere lett. Kiderült, hogy én az új éra legnagyobb könyvét írtam meg azért, mert volt benne egy 4 éves szovjet kislány… Boldog vagyok, mert már az ötödik nemzedék nõ fel Pöttyös Pannival, hogy a szívbeteg gyerekeknek ezeket a meséket olvassák a kórházakban, mert kedvesség és báj van bennük. (Bevallom, volt mikor attól reszkettem, meg ne tudják, hogy a vörösoroszlános Orsi Mária azonos ezzel a Szepes Máriával.) Hát így lettem mesemondó Szepes Mária. Egy 7 éves kis barátnõm (aki azóta nagymama lett) egy együtt töltött nap után azt kérdezte az édesanyjától: „Anyuka, mondd meg nekem igazán, ugye a Szepes néni nem egészen felnõtt?” Ez volt a legkedvesebb bókja az életemnek. - A mai napig borzasztóan érdekelnek az emberek. De nem kegyetlen kíváncsiság rejlik e mögött, hanem empátiás beleérzés. Nem is lehet élni pszichológia, karakterológia nélkül. Hogy tudsz bánni munkatársakkal, gyerekekkel, egy író hogy tud hiteles figurákat formálni, ha ezeket nem ismeri? Én az embereket önmagukhoz vezetem. Semmi erõszakot nem alkalmazok. Tessék egy könyv, ha tehetem, elé teszem. Sorsszerû, hogy kihez milyen könyvek kerülnek. - A keleti filozófia tanítja azt a reinkarnációt, ami nem lélekvándorlás. Az a karma története. Hogy a tetteknek következménye van. Ha te teszel másnak jót vagy rosszat, azt neked is meg kell élni. És tudjátok meg: véletlen NINCS. Nincs, csak valami elintéznivaló van. Mindennel kell foglalkozni, mert összefüggnek egymással mûvészet, tudomány és filozófia. De eközben függetlennek kell maradni, mert ha elkötelezzük magunkat valahova, lehet, hogy el kell adni a lelkünket az ördögnek. Ilyet nem szabad csinálni. Hamvas Béla mondta nekem, hogy ennek a világnak az a végtelen tragédiája, hogy hiányzik belõle a közép. Az aranymetszet. Ami középen van, ami szilárd. Én ott vagyok! - Miért van az, hogy amikor elalszik valaki, egy idegrendszer váltás következtében elkezd képekben beszélni, és minden olyan zûrzavarosnak tûnik? Az álmokkal csak a pszichológusok foglalkoznak. Pedig életünk harmadát töltik ki, és rengeteg üzenetük van. Ezért írtam egy Álomszótárat. Az álom nem ismeri a halált. Ha egy hozzád tartozó meghal, álmodban lehet újra fiatal és beszélgethetsz vele. Repülsz álmodban. Vagy zuhansz. Nyelveket beszélsz. Ugye te is megélted már ezt? Nekem volt halál közeli élményem. De visszajöttem. Versekbe tudtam önteni azt, amit akkor megéltem. Rengeteg versem van, 1925-tõl írom õket, egészen a mai napig. És csakis azért, mert tudom a halhatatlanságot. Az emberek általában annyira félnek a haláltól, hogy inkább menekülnek õrültségek felé. Pedig nem kell félni. - Azért nem való a jóslás, mert rossz szuggesztióvá válik. Esélyeket kell mondani. Ez is lehetsz, meg az is. Lazán. Sokkal inkább irányíthatod a sorsodat, ha jól választasz. Csupán egy dolog determináns: az, hogy hová születsz. De ezt is kutatnod kell. Miért épp ezekhez születtem, miért pont õk a családtagjaim? Én az olvasót Önmagához vezetem, hogy értse saját magát. - Ha egy embert megmentesz, vagy átsegítesz a bajon, egy világot mentettél meg. A sorsod sokkal inkább a te felelõsséged, mint amennyire kényelmes volna. Választhatsz jól és választhatsz rosszul. Amiben most élünk, egy átmeneti állapot. Mindenki mindenki ellen. Borzalmas vad erõk vannak. És nagyon sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy úgy érzik, nincs belõle kiút. Pedig van, de csak egyéni! Tömeg megváltás nincs! Egyénileg kell megtenned, amiért születtél, be kell töltened a jobbik szerepedet. Mert vigyázz, kínálkozik rosszabb is! Próbáljátok magatokat megismerve, másokat segítve, mások felé a jót sugározni. Jót tenni és tudni, hogy ami most látszólag rossz, utólag kiderülhet, hogy jó. Csakis a fény irányát követni egyénileg felépített megismeréssel. - El kell fogadni azt, hogy a másik ember más, mint én. Lehet, hogy nem egészen értek vele egyet, de segítem abban, ami pozitív benne, és nem azon lovagolok, ami negatív. Nem formálhatjuk át a világot a magunk képére. Mindenkinek joga van a saját világához. Tökéletes ember nincs - mert akkor nem a Földön lennénk. A gyûlölet a szeretet megbetegedése. Le kell a gyûlöletet szerelni, mert az újabb gyûlöletet, harcot szül, ami semmire nem vezet. Ezek kiselejtezett, elavult, hasznavehetetlen dolgok, mert nem volt még háború, amelyet a gyõztes is el ne veszített volna. A Föld egység. Ha az én nagylábujjam fáj, a fülem sem érezheti jól magát. Mindenkit arra tanítok, hogy legyen önmaga, és betöltse, amire született. Szépen, jól, amennyire telik tõle. És a szabály örök: aki kapni akar, annak elõbb adni kell. Adni nem könnyû. Tied csak a mû, nem pedig a gyümölcse... Mária néni most is dolgozik. Egészséges, mondja, csak a szemei gyengék - de megtanult diktálni ... - Az a mániám, vagy szent õrületem, hogy amit írok, azt érdekesen írjam. Nincs jogom untatni sem tudománnyal, sem mûvészettel senkit. 150 könyvem jelent meg eddig, de 200 lesz azután, ha én már levetem a testemet. 10 évre való örökség rejlik még nálam, amit megtaláltok, ha már nem leszek itt. Mert fontos, hogy az üzenetek, amelyek az én agyamon át életre keltek, eljussanak azokhoz, akiknek szükségük van rájuk e zavaros, veszte felé rohanó világban. És tudnotok kell, hogy halál nincs. Az életet kell túlélni.     Istenem... Úgy félek a valóságtól mindentõl, ami testet ölt, mert csak a lelkemmel éltem eddig sejtelmek közt és minden szabad volt e végtelen mezõkön... Éreztem minden életnek a páráját... Ezer öröm és sors remegett át rajtam... Láttam régi kultúrák ragyogását... Éreztem pogány szépségek friss márványleheletét... Ha akartam, paloták és a jövõnek gigászi városai nõttek a földbõl és fénycsóvák, ragyogások között nagy, fehér hajók röpültek zajtalanul a végtelen égen... Lelkem borongó áhítatban fürdött kelet izzó csendjében... ...És álmodoztam a hûvös, északi ködben is, hol a szürke tenger fölött sirályok csaponganak riadtan, és fehér hab fodrozik a szirtek szeszélyes karjai között... /....míg testem álmos, régi bútorok közt, elbújva élt a szürke napok tengerében észrevételen.../ Szepes Mária: Isten felé (részlet)