Müller Péter: Akarjuk-e, amit akarunk?

 A címet így is írhattam volna: ,,Ki az, aki akar bennünk?" Ha csak arra gondolunk, hogy hányan akarnak lefogyni, elolvasnak számtalan könyvet, lélektani, orvosi, természetgyógyászati szakmunkát, bele is fognak sokféle fogyókúrába, és mégse fogynak le, máris elérkeztünk életünk legfontosabb kérdésékez: akarjuk-e valóban, amit akarunk?

Vagy más szóval: Ki az, aki végeredményben akar bennünk? Akinek akaratát végre is hajtjuk? Hamvas Béla ezt írja: ,,Folyton ismétel, mint aki érti, de nem tudja csinálni, és bele akarja magát hajszolni. Valami mindig kimarad, nincs kapcsolata életének gyakorlatával, vagyis nem tud megvalósítani, nem tudja átvinni azt, amit gondol, az elvadult hétköznapokba." S akiről ezt mondja, nem kisebb lélek, mint Pál apostol, aki maga is őszintén bevallja, hogy ,,akarom ugyan a jót, mégis a rossz cselekszik bennem". Ezzel a mondattal indul a modern ember válsága. Hogy akar valamit ugyan, de amit valóban tesz, más lesz, mint amit akar, gyakran olyasmi, amit egyáltalán nem akart. Mindenki élni akar. Én mégis láttam embert úgy meghalni, hogy amikor meglökték az induló villamos lépcsőjén, nem a korláthoz kapott először, hanem az aktatáskájához, amelyben a pénze volt. S nem így van-e manapság az egész emberiség mondjuk csak a globális környezetszennyezés kérdésével: tudja, hogy megfojtja önmagát, de unokáját egészen bizonyosan, mégsem képes a mérgezést abbahagyni. Élni ,,akar" ugyan - de világának mérgezését mégsem akarja abbahagyni. Erősebb szenvedély működteti, mint a halálfélelem: az aktatáska. A ,,Pénzt, vagy életet?" kérdésre az ,,életet" feleli, de a ,,pénzt" akarja. Nagy dolog, ha valaki felismeri, mi lenne számára a jó. De ez még fényévnyi távolságra van attól, hogy meg is csinálja. Ezért hiába írnak könyveket, hiába prédikálnak, agitálnak, fenyegetnek, érvelnek s győzködnek, sőt meg is győznek sok mindenben, amit végső soron az emberek tesznek, az homlokegyenest ellentéte lesz mindannak, amit olvastak, hittek, s amiről meggyőződtek. A hibás információt semmiféle meggyőződés nem tudja törölni. Az élet legnagyobb titka, hogy nem értelmünk, nem érzelmünk, nem is józan eszünk, s főleg nem a lényünk mélyén élő Valódi Lényünk realizál, hanem a kavargó vágyaink, szenvedélyeink, félelmeink és szorongásaink, egónk démoni szomjúsága, és konok, már-már vak ösztönné dermedt megszokásai, s ezzel az erővel szemben a józan ész teljesen tehetetlen. Hiába tudom, mégsem csinálom! Hagyom, hogy az csinálja bennem, aki nem tudja. Erősebb nálam. Nem ÉN ülök a volánnál, hanem ő, s hiába tudom, hogy rossz felé megy a kocsi, ő vezeti. S ez még nem minden. Óriási intellektuális apparátus dolgozik bennünk, hogy ezt a hibás működést igazolja s megmagyarázza. Az emberek mérhetetlen többsége nemcsak elhiteti magáról, de el is hiszi, hogy keresztény, anélkül, hogy szikrányi szeretet lenne benne. Pál apostol még pontosan tudta, hogy nem úgy működik, ahogy kellene, de számos követője már ezzel sincs tisztában: nem tudja, hogy nem szeret, hogy nem ,,összegyűjt", hanem szétszór, s a világban a gyűlöletet és a széthúzást növeli. Vagyis elméletileg krisztusi gyakorlatban antikrisztusi, s a különbséget észre sem veszi. Az önvizsgálat legelső kérdése: ki az, aki valóban akar bennünk? Ha például le akarunk fogyni, s képtelenek vagyunk rá, akkor nem az akar bennünk, aki sovány, hanem az, aki kövér akar lenni. Hogy valóban mit akarunk, onnan lehet fölismerni, hogy mit teszünk a tejszínhabos tortával. Szándékosan hozok ilyen jelentéktelen példát, mert ez nagyban ugyanúgy működik. Amíg valaki nem ébred rá a lelke mélyén élő valódi Mágusra, aki egész életét irányíthatja, addig kénytelen a bűvészinasokra hallgatni, s folyamatosan olyasmit varázsol, amit végső soron nem szeret, s amiért később sokat kell szenvednie. A Kelet azt mondja: amíg az ember föl nem ébred, álmodik. Nincs önmagánál, s életét nem ő irányítja, hanem álmainak, káprázatainak vágyenergiái. S ezen - bár több mint a semmi - az segít, ha időnként fölismeri, hogy nem jól van ez így, s átlátja azt is, hogy mit kéne tenni. Az álom erősebb, mint ő, s a fölismert jót képtelen lesz megtenni. Egy zen-mester barátom azt mondta: ,,Azt csinálok magammal, amit akarok!" S ez így is volt. Mert beavatott volt, szamuráj, s megtalálta magában a valódi Én-jét, a sorsteremtő Mágust, a szellemet, amely Istentől való s Hozzá hasonlatos. Magára ébredt - más szóval önmaga urává vált. Ez az ,,önmagunkra ébredés" nem egyszeri aktus: mindennap újra és újra fel kell ébredni. Aki sorsának urává akar lenni, annak mindennap és minden órában meg kell erősítenie ezt a benső centrumát, s ezért állandóan éberen figyelnie, és gyakorolnia kell, ahogy jó sportoló is csak abból lesz, aki rendszeresen edz. Benső hatalmunk megőrzéséhez rendszeres gyakorlás kell. Az emberé mindig csak az lesz, amit sokszor ismétel. Az válik vérré, reflexszé, ösztönné, jellemé - sorssá. Ha valamiben nincs munka, ismétlés, gyakorlás, sohasem lesz enyém. Ezért az igazi akarat nemcsak az, ami benső ,,vezérünk"-től villámfényként felvillan lelkünkben, hanem az, amit sokáig akarunk. Az igazi akaratot onnan lehet fölismerni, hogy azt hétfőn, kedden, szerdán, októberben, novemberben, decemberben, jövőre és még tíz év múlva is akarom. Vagyis a szemem nyitva marad, és nem alszom vissza. Tanítom a Ji-Kinget. Ebben minden jósjel megmondja, hogy miféle álomból kell fölébredned, mi az, amiről az életed jelenleg szól, mi az, amit akarj, s mi az, amit ne. Egyet nem mond meg: hogyan kell az akaratodat akarni. A megismerés és megvalósítás között szakadék van: az győz, aki átugorja.