Kornis Mihály: A gyűlölet megátalkodott magánya

Hogy irigység ne legyen énbennem, vagy legalább felfedezetlenül, magam előtt letagadva ne maradhassék - ehhez folyamatos önvizsgálatra van szükség. Úgy érdemes keresni magadban az irigység bolháját, mégpedig valakinek a segítségével, akit ismersz, akiben bízol, akit szeretsz, ahogyan a majmok kurkásszák egymást, gyengéden, de állhatatosán, nap mint nap. Amit ők csupán a testükkel képesek megtenni, neked és nekem már a lelkűnkben kell elvégeznünk, egymással

Hogy egészséges maradj

Olvasóm, én képzelt gyermekem: legyen kinek megvallani a gyengéid! Ha a társadban nem bízol annyira, hogy megengedd neki, hogy minden gyarlót lásson, vagyis ismerjen meg benned és viszont - még nem a társad. Akkor még nincs társad. Még a gyermekedet is csak addig tekintheted alkalmas partnerednek e tekintetben, amíg kicsi. Utána jobban teszed, hogy ha megengeded neki, hogy - mint te a pároddal - ő is egy barátjával vagy a barátnőjével ossza meg a szégyellnivalóját. De neked kell élete első hat-nyolc évében hozzászoktatnod őt ahhoz, hogy merje megosztani valakivel a gyarlóságait: képes legyen a megbocsátásra éppúgy, mint az önelfogadásra. Hiszen te is meg-bocsátottál neki. Azért hiszi el, hogy van megbocsátás, mivel ő is megbocsáthatott neked; megtanítottad rá.

 A gyűlölet ölni akar

Meditálj ezen. Egyelőre nem fontos, hogy aki gyűlöl, miért gyűlöl. Ahhoz, hogy megértsd a tárgyi rossz és az eleven rossz gyűlölete közötti minőségi különbséget, csak próbáld magad annak helyébe képzelni, aki téged gyűlöl. Végső soron az a baj, hogy vagy. Hogy létezel. Ő, szívében így okoskodik:,,Nem egyszerűen problémám van vele, hanem gyűlölöm, ahogy van. Őt is, meg mindenkit, aki olyan, mint ő. Ha egész másképp viselkedne, akkor sem szeretném. Egy szavát nem hiszem el, nem is akarom, nem is fogom. Azért van a világban annyi rossz, mivel az olyanok, mint ő, háborítatlanul tenyészhetnek." Satöbbi. Aki megátalkodottan gyűlöl, potenciális gyilkos.

Még nem ölt meg senkit?

Talán csak azért nem, mert a törvény tiltja. Ha nem tiltaná, és ő szeretne aszerint élni, ahogy érez és „gondolkodik", továbbá a gyilkosság minden feltűnés nélkül végrehajtható lenne, és nem látná senki, még a holttest is elillanna nyomban, a gyűlöletteli ember addig ölne, amíg csak meg nem állítaná valaki. Vagy a halál. Volt már példa erre, nem is egy, a történelemben. Pedig a holttestek még csak nem is illantak el. El kellett ásni, el kellett égetni őket. Aki elfogadhatónak tartja, hogy konkrétan egy ember, vagy az emberek meghatározott csoportjai iránt gyűlöletet érez, melyet nem kíván felszámolni magában, amilyen gyorsan és hatékonyan csak képes, hanem szisztematikus legyilkolásukat szervezi meg: még csak nem is állat. Az állat nem gonosz. A másik iránt érzett gyűlöletét megfékezni nem óhajtó személy kiesett a pikszisből. Nem egészen állat és nem is egészen ember: ő a nem-lét pártjára állt. Együtt dolgozik a semmivel. Azt képzeli, ha mások nem lennének (olyanok, amilyenek), az jobb lenne. Ha levonja szemléletének végső konzekvenciáit, ölni fog. Ha nem. ezzel önmagát ítéli lassú kínhalálra. Aki megátalkodik, és nem képes (nem akar, esze ágában sincs, szerinte nem is lehet) kegyelmet gyakorolni, magának sem kegyelmez. Miután megölt, vagy csak szeretett volna ölni, de mindhiába - ez belülről, a potenciális gyilkos önmagáról alkotott ítélete szempontjából nézve egyre megy -, majd megöli magát. Hanem durván, önkezével, akkor közvetve, az önpusztító életével. Erről szól a történelem és a kriminalisztika (e kettő, mindent egybevetve, majd' egyazon szakág) históriája. Az emberi személy - újra mondom, addig mondom, amíg fel nem fogod egészen, ez mit jelent - tudja, mit tesz. Mikor gyűlöletének szabad utat enged, akkor is. Önmagát öli meg másban, egyelőre a képzeletében.

Ne légy megátalkodott

Annak nincs kiút. Tedd fel a kérdést magadnak: élőlény vagy élettelen tárgyak iránt érzel-e indulatot? Az előbbi ostoba és iszonyatos vétek, az utóbbi természetes. Noha ostobaság. Aki tud szeretni, pontosan úgy félti az életet, az eleven embert és annak értékeit, ahogy a féltőn szerető Isten a Bibliában azokat, akiket megteremtett. De az élet ellensége nem ember. Lényege szerint nem is létezik. Csak terjeng az emberben, mint üresség és sötétség.

Az ember képes megbocsátani

 A gyűlölet képtelen erre: sötét. A sötét bennünk az, ami (vagy aki) annak ellenére sem hajlandó egy s másról lemondani, hogy tudja, e vágyával egy eleven létezőnek árt. A sötétség nem hajlandó megbocsátani. A sötétség nem alkuszik: sötét akar maradni. Nem tudja, miért. Sötét.

 A sötétség bennünk van

Ugyanaz, amivel megismersz, akarhatja benned azt is, hogy ne ismerj meg semmit, ami a gyűlöletedet megfékezhetné. A gyűlöletben a szeretet heve fordul át önnön ellentétébe, a megismerés vágya a megismerni nem akarás megátalkodottságába. De csak abban, aki szántszándékkal nem hajlandó különbséget tenni egy Valaki és egy Valami között. Valami lehet rossz, és semmi több. Az gyűlöletes. Ha árt az életnek, fel kell számolni. Valakit viszont, aki szintén lehet rossz, és szintén árt az életnek - olykor egymagában többet árt, mint a legsúlyosabb földrengés -, minthogy személy és tud magáról, egyszeri eleven, érző lény, nem szabad elpusztítanunk. Attól ugyanis nen lesz jobb. Attól csak azok számi fog növekedni, akik gyűlölnek. Például téged, a gyilkost.

Ne hallgass a benned lakó gyilkosra

A gyűlölettel teli ember veszedelmes, ám szerencsétlen is. Valam megakadályozza, hogy megátalkodottsága magányát feladja. Nem tud szeretni, belülről megismerni Képes lehetne rá, ha kevésbé sötéten szenvedne miatta. Mindazt, ami megismeréssé válhatna benne, forró gyűlöletté izzítja, hogy valami meleget érezzen, ha már szeretetet nem érez. Hogy ne fagyjon meg a pokol hidegétől, mielőtt odakerül. Azzal már ott is van.