OSHO   Mindennapra

1.
Megvilágosodás

Abban a pillanatban, hogy megvilágosodsz, a létezés egésze megvilágosodik. Ha sötét vagy, a létezés egésze sötét. Minden tőled függ.

Szerte a világon ezerféle téveszme él a meditációval kapcsolatban. Pedig a meditáció nagyon egyszerű: nem más, mint tudatosság. Nem kántálás, nem mantra vagy a rózsafüzér használata. Ezek hipnotikus módszerek, melyek csupán egyfajta megpihenést tudnak biztosítani, és nincs semmi rossz abban a megpihenésben; ha valaki csak ellazulni igyekszik, akkor éppenséggel tökéletesek. Bármelyik hipnotikus módszer hasznos segítség lehet, de ha az igazságot akarod megismerni, akkor ez nem elég.
A meditáció azt jelenti, hogy a tudattalanságodat tudatossággá alakítod át. Normálisan az elménknek mindössze egy tizede tudatos, kilenc tizede tudattalan. Az elmének csupán egy kis része, egy vékony rétege világos; azon kívül az egész ház sötétségbe borul. A feladat pedig abból áll, hogy ezt a kis fényt akkorára növeljük, hogy az egész ház fényárban ússzon, hogy egyetlen zug vagy sarok se maradjon sötétben.
Amikor az egész ház tele van fénnyel, akkor az élet csoda; akkor az élet varázslat; megvan benne a varázslat minősége. Akkor nem hétköznapi többé – minden különlegessé válik. A profán szentté válik, és az élet apró dolgai olyan hatalmas jelentőségre tesznek szert, amit sosem képzeltünk volna. A közönséges kövek olyan gyönyörűnek tűnnek, mint a gyémántok; a létezés egésze megvilágosodik. Abban a pillanatban, hogy megvilágosodsz, a létezés egésze megvilágosodik. Ha sötét vagy, a létezés egésze sötét. Minden tőled függ.

2.
Amatőrök és szakértők

Minden nagy felfedezést amatőrök tesznek.

Rendszerint, ha új munkába kezdesz, nagyon kreatív vagy, mélyen belemerülsz, az egész lényeddel részt veszel benne. Azután lassanként, ahogy alaposabban megismered a területet, egyre kevésbé leszel újító és kreatív, egyre inkább ismétlővé válsz. Ez természetes, mert minél nagyobb szakértelemre teszel szert egy munkaterületen, annál inkább ismétlő leszel. A szakértelem ismétlő.
Ezért minden nagy felfedezést amatőrök tesznek, mert egy szakértőnek túl nagy a vesztenivalója. Ha valami új történik, mi lesz a régi szaktudással? Hiszen éveken át tanult, és mára szakértő lett belőle. Ezért a szakértők sosem fedeznek fel semmit; sosem lépnek túl szaktudásuk határain. Egyrészt egyre nagyobb szakértelemre és szaktudásra tesznek szert, másrészt viszont egyre jobban eltompulnak, és tehernek érzik a munkát. Már nincs semmi új, ami izgalmat jelenthetne a számukra – előre tudják, mi fog történni, tudják, mit fognak tenni; nincs benne semmi meglepetés.
Ezért hát a lecke: Jó, ha szaktudást szerzel, de nem jó, ha örökre megállapodsz mellette. Mindannyiszor, ha úgy érzed, hogy a munkád unalmassá válik, változtass rajta. Találj ki valamit, tégy hozzá valami újat, törölj el valami régit. Légy újra sablonoktól mentes – ami azt jelenti, hogy szaktudástól mentes –, légy újra amatőr! Bátorságra, kurázsira van szükség ahhoz, hogy újra amatőrré válj, de így lesz csodálatos az élet.

3.
Válaszd a természetet!

Mindannyiszor, ha azt látod, hogy a társadalom összeütközésbe kerül a természettel, válaszd a természetet – bármi legyen is az ára. Sosem veszíthetsz.

Mind a mai napig az az álláspont az uralkodó, hogy az egyén a társadalomért van, hogy az egyénnek követnie kell azt, amit a társadalom diktál. Az egyénnek be kell illeszkednie a társadalomba. Ez lett a normális emberi lény definíciója – azé, aki beilleszkedik a társadalomba. Még ha a társadalom őrült, akkor is be kell illeszkedned; akkor vagy normális.
És itt születik az egyén problémája, hogy a természet megkövetel valamit, a társadalom pedig éppen az ellenkezőjét követeli. Ha a társadalom ugyanazt követelné, mint a természet, akkor nem lenne konfliktus. Akkor az Édenkertben maradtunk volna. A probléma azért születik, mert a társadalomnak megvannak a maga érdekei, amelyek nem feltétlenül állnak összhangban az egyén érdekeivel. A társadalomnak megvannak a maga befektetései, ezért az egyén az, amit fel kell áldozni. Ez egy fejetetejére fordult világ. Éppen fordítva kellene lennie. Nem az egyén létezik a társadalomért, hanem a társadalom létezik az egyénért. Mert a társadalom csupán egy intézmény, nincs lelke. Az egyénnek van lelke, az a tudatos középpont.

4.
Egy visszhangos hely

A világ visszhangos hely. Ha haragot indítunk útjára, harag jön vissza; ha szeretet adunk, szeretet jön vissza.

A szeretetnek nem szabad követelőzőnek lennie, mert akkor elveszíti a szárnyát, és nem tud szállni. Gyökeret ver a földben, nagyon földi lesz; akkor pedig nem más, mint kéjvágy; és boldogtalanságot hoz, nagy szenvedést. A szeretetnek nem szabad feltételekhez kötöttnek lennie, nem szabad elvárásokat támasztanod vele szemben. Egyszerűen önmagáért kell léteznie – nem valamilyen jutalomért, nem valamilyen eredményért. Ha indíték vezérli, szereteted nem válhat az égbolttá. Akkor az indítékra korlátozódik; az indíték lesz a meghatározója, a határa. Az indíték nélküli szeretetnek nincsenek határai: tiszta ujjongás, kitörő öröm, a szív illata.
És abból, hogy nem vágyik semmilyen eredményre, egyáltalán nem következik, hogy nem születik eredménye; épp ellenkezőleg, ezerszámra születik, mert bármit adjunk a világnak, az visszatér, visszaverődik. A világ visszhangos hely. Ha haragot indítunk útjára, harag jön vissza; ha szeretet adunk, szeretet jön vissza. De ez egy természetes jelenség; felesleges gondolkodnod róla. Elég, ha bízol abban: önmagától történik. Ez a karma törvénye: bármit vetsz, azt aratod; bármit adsz, azt kapod. Tehát felesleges gondolkodnod róla, mert automatikus. Gyűlölj, és gyűlölni fognak. Szeress, és szeretni fognak.

5.
Visszatekintő bölcsesség

Sohasem a másik a felelős. Csak figyelj! Ha bölcs vagy az adott pillanatban, akkor nem lesz gond. De mindenki akkor bölcs, amikor a pillanat már elmúlt. A visszatekintő bölcsesség semmit sem ér.

Ha elveszíted a türelmedet, bosszankodsz és korholsz, azután belátod, hogy feleslegesen tetted, már késő. Semmi értelme – már sérelmet okoztál. Ez a bölcsesség csak álbölcsesség. Olyan érzést ad, „mintha” megértetted volna. Ez az ego trükkje. Ez a bölcsesség semmire sem jó. Amikor éppen megteszed a dolgot, abban a pillanatban, abban az időben kell megszületnie a tudatosságnak, akkor kell látnod, hogy amit teszel, haszontalan.
Ha képes vagy akkor látni, amikor történik, akkor nem is tudod megtenni. Sosem szegülhetünk szembe a tudatosságunkkal. Ha valaki meg tudja tenni, annak a tudatossága nem tudatosság. Valami mást téveszt össze vele.
Tehát ne feledd: sosem a másik a felelős. A problémát az okozza, hogy valami bánt belül. És természetesen nem zúdítod rá valami arra járó idegenre, hanem azt veszed elő, akit szeretsz, aki a legközelebb áll hozzád. Ezért a legközelebbi személy lesz az, akihez újra és újra odahordod, odazúdítod az ostobaságaidat. De ezt kerülni kell, mert a szeretet nagyon törékeny. Ha túl sokszor teszed meg, ha túlzásba viszed a terhelést, a szeretet eltűnhet.
Sosem a másik a felelős. Próbáld ezt olyan állandó tudatossági állapottá tenni magadban, hogy mindig eszedbe jusson, ha azt kezded érezni, hogy valami baj van a másikkal. Kapd rajta magad, és szabadulj meg ettől a gondolattól akkor és ott. És kérj bocsánatot.

6.
Hála

Légy olyan hálás a létezésnek, amennyire csak lehetséges – apró dolgokért is, ne csupán a nagy dolgokért… a puszta lélegzésért. Semmilyen jogos követelésünk nem lehet a létezéssel szemben, ezért minden, amit kapunk: ajándék.

Legyen benned egyre több és több hála és köszönet; engedd, hogy ez legyen benned a legmeghatározóbb. Légy hálás mindenkinek. Ha megérted a hálát, akkor hálát érzel azokért a dolgokért, amelyeket társaid pozitívan tettek. Sőt azokért a dolgokért is hálás vagy, amelyeket megtehettek volna, de nem került rá sor. Hálát érzel azért, mert valaki segített neked – ez csupán a kezdet. Majd hálát kezdesz érezni azért is, mert valaki nem ártott neked – megtehette volna; kedves volt tőle, hogy nem tette meg.
Amint egyszer megérted a hála érzését, és engeded mélyen magadba ivódni, mindenért hálás leszel. És minél hálásabb leszel, annál kevesebbet panaszkodsz és morogsz. És ha egyszer eltűnik a panasz, eltűnik a boldogtalanság is. A boldogtalanságot a panasz élteti. A panaszkodáson és a panaszkodó elmén csimpaszkodik. A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod.

7.
Nevetés

Miért várnál indokra a nevetéshez? Az életnek önmagában épp elegendő indoknak kellene lennie a nevetésre. Hiszen olyan abszurd, olyan nevetséges. Olyan gyönyörű, olyan csodálatos! Mindenféle-fajta dolog együttesen. Egy hatalmas, kozmikus tréfa.

A nevetés a legkönnyebb dolog a világon, ha engeded. Mára mégis nehézzé vált. Az emberek nagyon ritkán nevetnek, sőt, amikor nevetnek, az sem őszinte. Az emberek úgy nevetnek, mintha szívességet tennének valakinek, mintha valamilyen kötelességet teljesítenének. A nevetés mulatság. Nem másnak teszel vele szívességet!
Azért nem kell nevetned, hogy boldoggá tegyél vele valakit, mert ha nem vagy boldog, akkor mást sem tehetsz boldoggá. Egyszerűen a saját kedvedre nevess, ne várj hozzá indokot. Ha elkezdesz beletekinteni a dolgokba, képtelen leszel abbahagyni a nevetést. Minden dolog már önmagában tökéletes ok a nevetésre – nem hiányzik hozzá semmi –, de te mégis nehezen engedsz. Nagyon szűkmarkú vagy… szűkmarkú vagy a nevetéssel, a szeretettel, az élettel. Amint egyszer megérted, hogy a szűkmarkúságot el lehet dobni, átlépsz egy másik dimenzióba. A nevetés az igazi vallás. Minden más csupán metafizika.

8.
Nem-ítélkezés

Ha ítélkezel, megosztottság keletkezik.

Megeshet, hogy éppen mélyen elmerülve beszélgetsz egy barátoddal, amikor hirtelen úgy érzed, szeretnél csendben maradni. Szeretnéd abbahagyni a beszédet, azonnal, a mondat közepén. Akkor hagyd abba éppen ott, még a mondatot se fejezd be, mert az ellenkezni fog a természettel.
De ekkor feltűnik a színen az ítélkezés. Kínosan érzed magad amiatt, hogy mit gondolnak rólad mások, ha hirtelen, a mondat közepén elhallgatsz. Ha hirtelen elhallgatsz, nem fogják érteni, miért teszed, ezért valahogyan befejezed a mondatot. Érdeklődést színlelsz, s végül elmenekülsz. Ez nagyon sokba kerül, és felesleges is. Egyszerűen mondd azt, hogy most nincs kedved beszélgetni. Elnézést kérhetsz, és nem szólsz többet.
Néhány napig talán egy kissé problémás lesz, de lassanként megértik majd az emberek. Ne ítéld el magad amiatt, amiért hallgatsz; ne mondd magadnak, hogy ez nem jó. Minden jó! A mély elfogadásban minden áldottá válik. Így történt – az egész lényed csendben akart maradni. Kövesd a kívánságát! Egyszerűen légy a teljességed árnyéka, és bárhová megy, kövesd, mert nincsen más cél. És akkor hatalmas ellazulást érzel majd magad körül.

OSHO   Öröm

Tartalom

Előszó

Mi a boldogság?
Tőled függ
A felszíntől a középpontig
Üres kezek

Keresgélés
Az alapvető kettősség
Nem személyiség, hanem tudatosság
A szivárvány kergetése
A nyomorúság gyökerei

Az agóniától az eksztázisig
A megértés a kulcs
Kenyeret és cirkuszt
Az eksztázis lázadó
Valódi vagy szimbolikus?
Létezés és valamivé válás

A nyomorúság gyökereinek megértése – Kérdések és válaszok
Hogyan lehetnek az emberi lények boldogok és üdvözültek?
Miért olyan nehéz megbocsátani és felejteni?
Miért csinálunk a bolhából elefántot?
Nem tudja valaki levenni rólam ezt a nyomorúságot?
Miért akarja mindenki másnak mutatni magát?
Hogyan lehetek önmagam?
Néha azt érzem, pokolban élek…
Nem az a valódi probléma, hogy az emberek nem szeretik önmagukat?
Miért olyan nehéz elengedni azokat a dolgokat, amelyek a nyomorúságunkat okozzák?
Bele kell törődnünk a magányosságunkba, mielőtt belépünk egy kapcsolatba?
Olyan értelmetlennek és üresnek tűnik az életem…
Pontosan, mi az unalom?
Miért használnak drogokat az embereket?
Hogyan foglalkozhatunk csupán a saját boldogságunkkal, amikor annyi probléma van a világban?
Miért álmodozom mindig a jövőről?

Élj örömben!

A szerzőről

Osho Meditációs Központ




Előszó

Hadd kezdjem egy rövid anekdotával:

– Az orvosom ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjek önhöz – mondja a páciens a pszichiáternek. – Isten tudja, miért: boldog házasságban élek, biztos állásom van, sok barát vesz körül, nincsenek félelmeim...
– Hm – bólint a pszichiáter a jegyzettömbje felé nyúlva –, és mióta megy ez így?

A boldogság hihetetlen. Úgy tűnik, az ember képtelen a boldogságra. Ha depresszióról beszélsz, szomorúságról, szenvedésről, mindenki elhiszi; az természetesnek látszik. Ha boldogságról beszélsz, senki sem hiszi el – az természetellenesnek tűnik.
Sigmund Freud ez emberi elme negyvenévnyi kutatása után – több ezer emberrel dolgozott, több ezer zavart elmét tanulmányozott –, arra a következtetésre jutott, hogy a boldogság fikció: az ember képtelen a boldogságra. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsit kényelmesebbé tesszük a dolgokat, ez minden. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsit csökkentjük a boldogtalanságot, ez minden – de boldognak lenni? Képtelenség.
Ez nagyon pesszimistán hangzik… de ha megnézed az emberiséget, láthatóan pontosan ez a helyzet; egyértelmű ténynek tűnik. Kizárólag az emberi lények boldogtalanok. Mélyen belül elromlott valami.
A saját tapasztalatom alapján mondom, hogy az emberi lények képesek a boldogságra, nagyobb boldogságra, mint a madarak, nagyobb boldogságra, mint a fák, mint a csillagok – mert az emberi lényeknek van valamije, ami a fáknak, madaraknak, csillagoknak nincsen. Van tudatosságuk.
De ha van tudatosságod, két lehetséges választás áll előtted: lehetsz boldog, vagy lehetsz boldogtalan. Az már a te döntésed. A fák egészen egyszerűen boldogok, mert képtelenek a boldogtalanságra. Az ő boldogságuk nem szabadság; boldognak kell lenniük. Nem tudják, hogyan lehetnének boldogtalanok; nincs választásuk. A fákon csiripelő madarak nem azért boldogok, mert azt választották – hanem, mert nem ismernek más utat. A boldogságuk tudattalan; egyszerűen természetes.

Az emberi lények képesek a mérhetetlen boldogságra és a mérhetetlen boldogtalanságra is – szabadon választhatnak. Ez a szabadság kockázatos, ez a szabadság nagyon veszélyes, mert tiéd a felelősség. És valami történt ezzel a szabadsággal, valami elromlott. Az emberiség valahogyan a feje tetejére fordult.
A meditációt keresik az emberek. Meditációra csupán azért van szükség, mert nem a boldogságot választottad. Ha a boldogságot választanád, nem lenne szükség semmiféle meditációra. A meditáció gyógyír: ha beteg vagy, akkor gyógyszerre van szükséged. Amint egyszer elkezded a boldogságot választani, amint egyszer eldöntöd, hogy boldog leszel, akkor nincs szükség többé meditációra. Akkor magától megtörténik a meditáció.
Sok-sok vallás van, mert nagyon sok ember boldogtalan. A boldog embernek nincs szüksége vallásra, a boldog embernek nincs szüksége templomra, szentélyre – mert a boldog embernek az egész világegyetem a temploma, az egész létezés a szentélye. A boldog ember nem folytat vallásos tevékenységet, mert az egész élete vallásos. Minden, amit boldogsággal teszel, imádság – a munkád istentiszteletté válik; még a légzésed is csodálatos ragyogás, kecsesség.

A boldogság akkor következik be, amikor összhangban vagy az életeddel, amikor olyan harmonikus az összhang, hogy bármit teszel, az öröm. Akkor hirtelen felismered, hogy a meditáció eljön hozzád. Ha szereted a munkát, amit végzel, ha szereted a módot, ahogyan élsz, akkor meditatív vagy. Akkor semmi nem vonja el a figyelmed. Amikor a dolgok elvonják a figyelmedet, az egyszerűen azt mutatja, hogy nem érdekel igazán az, amivel foglalkozol.
A tanár folyton azt mondogatja a kisgyerekeknek: „Figyeljetek rám! Figyeljetek!” Pedig figyelnek ők, csak valami másra. Teljes szívéből dalol egy madár az iskola épületén kívül – a gyerek a madárra figyel. Senki sem mondhatja, hogy nem figyel, senki sem mondhatja, hogy nem meditatív, hogy nem koncentrál erősen – éppen hogy igen! Tulajdonképpen teljesen megfeledkezett a tanárról és táblára felírt számtanról. A gyermek tökéletesen megfeledkezett minderről, maradéktalanul magával ragadta a madár és a dala. A tanár mégis azt mondja:– Figyelj! Mit csinálsz? Ne kalandozzon el a figyelmed!
Valójában éppen a tanár vonja el a gyerek figyelmét. A gyerek figyel – ezt természetesen teszi. Hallgatja a madarat, és boldog. A tanár pedig elvonja a figyelmét, azt mondja: „nem figyelsz” – a tanár egyszerűen hazudik! A gyerek igenis figyelt. A madár érdekesebb volt a számára, mit tehetett volna? A tanár nem volt olyan érdekes, nem volt túl vonzó a számtan.
Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy matematikusok legyünk. Akad néhány gyerek, akit nem fog érdekelni a madár; a dal egyre hangosabb és hangosabb lesz, ők mégis a táblát figyelik majd. Nekik való a számtan. Meditáció lesz számukra a matematika – természetes meditációs állapot.
Természetellenes dolgok vonják el a figyelmünket: pénz, presztízs, hatalom. A madárdal hallgatása nem fog pénzhez juttatni. A madárdal hallgatása nem fog presztízst, hatalmat adni. Egy pillangó nézegetése nem jelent segítséget gazdaságilag, politikailag, társadalmilag. Ezek a dolgok nem jövedelmeznek – de ezek tesznek boldoggá.
Egy valódi emberi lény veszi a bátorságot, hogy olyan dolgok után menjen, amelyek boldoggá teszik. Ha szegény marad, akkor szegény marad; nem panaszkodik miatta, nincs benne megbántottság. Azt mondja: "Én választottam az utamat – és én a madarakat, a pillangókat, a virágokat választottam. Nem leszek gazdag, de rendben van! Gazdag vagyok, mert boldog vagyok." Az emberi lények azonban a fejük tetejére fordultak.

Olvastam egyszer:

Ted már órák óta üldögélt a folyó partján, de nem volt kapása. A több üveg sör és a forró Nap hatására elbóbiskolt, így teljesen váratlanul érte, amikor egy fürge hal horogra akadt. Megrántotta a zsineget, és ezzel felébresztette. Ted elveszítette az egyensúlyát, és mielőtt visszanyerhette volna, belepottyant a folyóba.
Egy kisfiú érdeklődve figyelte a jelenetet. Ahogy a férfi kikecmeregni igyekezett a vízből, megkérdezte az apját:
– Papa, most az ember fogott halat, vagy a hal fogott embert?

Az emberiség teljesen a feje tetejére fordult. A hal fog téged, és vonszol maga után; nem te fogod a halat. Bármikor, ha pénzt látsz, nem vagy többé önmagad. Bármikor, ha hatalmat, presztízst látsz, nem vagy többé önmagad. Bármikor, ha elismertséget látsz, nem vagy többé önmagad. Azonnal megfeledkezel mindenről – elfelejted az életed belső értékeit, a boldogságodat, az örömeidet, a gyönyörűségeidet. Mindig kívülről választasz valamit, és valami belső dolgot adsz érte cserébe. Elnyered a külsőt, és elveszíted a belsőt.
Mihez fogsz így kezdeni? Ha az egész világ a lábaidnál hever, de közben elveszíted önmagad, ha megszerzed a világ minden gazdagságát, de közben elveszíted saját, belső kincseidet, mihez kezdesz a gazdagságoddal? Ez a nyomorúság.

Ha meg tudnál tanulni egyetlen dolgot, az az egy dolog az éberség legyen: ébernek lenni a saját belső motivációid, a saját, belső sorsod iránt. Sose veszítsd őket szem elől, máskülönben boldogtalan leszel. És amikor boldogtalan vagy, azt mondják az emberek: „meditálj, és boldog leszel”. Azt mondják: „Imádkozz, és boldog leszel; menj el a templomba, légy vallásos, légy keresztény, vagy hindu, és akkor boldog leszel.” Ez ostobaság. Légy boldog, és az meghozza a meditációt. Légy boldog, és az meghozza a vallásosságot. A boldogság az alapfeltétel.
Az emberek azonban csak akkor válnak vallásossá, amikor boldogtalanok – de az ő vallásuk hamis. Próbáld megérteni, miért vagy boldogtalan. Sokan jönnek hozzám azzal, hogy boldogtalanok, és azt akarják, adjak nekik meditációt. Én azt felelem, legelőször is azt kell megérteni, miért vagy boldogtalan. Ha nem távolítod el a boldogtalanságod alapvető okait, akkor meditálhatsz, de nem fog sokat segíteni – mert az alapvető okok megmaradnak.
Valaki esetleg nagyszerű táncos lehetett volna, mégis egy irodában ül, és aktákat válogat. Nincs lehetősége a táncra. Valaki esetleg nagy örömét lelhette volna abban, hogy táncol a csillagok alatt, mégsem tesz mást, mint gyűjti a pénzt a bankszámlájára. És ezek az emberek azt mondják, hogy boldogtalanok: "adj nekem meditációt". Én adhatok – de mit fog elérni az a meditáció? Mit kellene elérnie? Ugyanazok maradnak, gyűjtik a pénzt, versengenek a piacon. A meditáció talán segít kissé ellazulniuk, hogy még jobban végezzék ezeket az ostobaságokat.
Ismételgethetsz mantrákat, végezhetsz speciális meditációkat; talán itt-ott segít egy kicsit – de csak abban segíthet, hogy ugyanaz maradj, aki voltál. Nem hoz átalakulást.

Éppen ezért, az én megközelítésem azoknak való, akik igazán bátrak, azoknak a merészeknek, akik hajlandóak megváltoztatni az életmódjukat, akik hajlandóak kockára tenni mindent – mert valójában nincs semmid, amit kockára tehetnél; csupán a boldogtalanságod, a nyomorúságod. Az emberek azonban még ahhoz is ragaszkodnak.
Hallottam:

Egy távoli kiképzőtáborban egy csapat újonc visszaérkezik a körletbe, miután egész nap a perzselő napon meneteltek.
– Micsoda élet! – mondja az egyik újonc. – Mérföldekre mindentől, egy őrmesterrel, aki a hun királynak, Attilának képzeli magát, nincsenek nők, nincs ital, nincs szabadság – és mindennek a tetejébe, a bakancsom két számmal kisebb a lábamnál.
– Abba nem kell beletörődnöd, pajtás – jegyzi meg a társa. – Miért nem kérsz egy másik párat?
– Eszemben sincs – hangzik a felelet. – Az egyetlen örömöm, amikor végre levehetem!

Mi mást kockáztatsz? Csak a nyomorúságodat. Az egyetlen örömöd, hogy beszélhetsz róla. Nézd meg az embereket, amikor a nyomorúságukról beszélnek, milyen boldoggá teszi őket! Fizetnek érte; pszichoanalitikushoz járnak, hogy a nyomorúságukról beszéljenek – fizetnek érte! Valaki figyelmesen hallgatja őket, és ők ettől nagyon boldogok.
Az emberek a nyomorúságukról beszélnek folyton-folyvást. Eltúlozzák, kiszínezik, nagyobbnak tüntetik fel. A valóságosnál nagyobbnak mutatják. Miért? Nincs semmid, amit kockáztatsz, az emberek azonban ragaszkodnak az ismerthez, az ismerőshöz. Mindössze a nyomorúságot ismerik; az az életük. Nincs vesztenivalójuk, de még azt is félnek elveszíteni.
Ahogy én látom, a boldogság, az öröm jön először. Az ünneplő hozzáállás jön először. Az élet-igenlő filozófia jön először. Élvezd! Ha nem tudod élvezni a munkádat, változtass. Ne várj! Mert mindannyiszor, ha várakozol, Godot-ra vársz, Godot pedig sosem jön el. Az emberek várnak, és elvesztegetik az életüket. Kire, mire vársz?
Ha látod a lényeget, hogy nyomorult vagy egy bizonyos életmóddal; akkor minden régi hagyomány azt mondja, hogy te hibáztál – én azonban azt mondom, hogy a mód elhibázott. Próbáld megérteni, mit jelent ez a hangsúlynyi különbség. Nem te vagy hibás, hanem az életmódod; ahogy megtanultál élni, az elhibázott. A motivációk, melyeket megtanultál, és a sajátodnak fogadtál el, nem a sajátjaid – nem teljesítik be a sorsodat. Ellentétesek a természeteddel, a hajlamaiddal.
Ne feledd: senki nem dönthet helyetted. Másnak minden parancsolata, minden szabálya, erkölcse megbénít. Saját magadnak kell döntened, a saját kezedbe kell venned az életedet. Máskülönben az élet folyton ott kopogtat az ajtódon, te azonban sosem vagy otthon – mindig valahol máshol vagy.
Ha táncosnak kellene lenned, az élet azon az ajtón érkezik, mert azt gondolja, mostanra már biztosan táncos lettél. Azon az ajtón kopogtat, de te nem vagy ott – bankár vagy. Honnan kellene tudnia az életnek, hogy bankár lettél? Az élet azon az úton jön hozzád, amit a természeted neked szánt; csak azt a címet ismeri – de te sosem vagy ott, valahol máshol vagy, valaki más álarca mögött bujkálsz, valaki más ruhájában, valaki más neve alatt. A létezés pedig egyre csak kutat utánad. Tudja a nevedet, de te elfelejtetted azt a nevet. Tudja a címedet, de te sosem éltél azon a címen. Hagytad, hogy a világ elvonja a figyelmedet.

– Azt álmodtam tegnap éjjel, hogy gyerek voltam – meséli Joe Alnek –, és szabad jegyem volt minden játékra Disneylandben. Öregem, micsoda mulatság volt! Nem kellett választanom, mire üljek fel: mindenre felültem.
– Ez érdekes – jegyzi meg a barátja. – Nekem is nagyon mozgalmas álmom volt tegnap éjjel. Azt álmodtam, hogy egy gyönyörű szőkeség kopogtatott az ajtómon, és epesztette a vágy utánam. Majd éppen, hogy nekikezdtünk volna a dolognak, egy másik látogató, egy csodálatos, bögyös barna érkezett, és ő is engem akart!
– Hűha – kiált fel Joe. – Öregem, bárcsak ott lehettem volna! Miért nem hívtál fel?
– Hívtalak – feleli Al –, de az anyád azt mondta, Disneylandben vagy.

A sorsod csak egyetlen úton találhat rád, és az a belső virágzásod, amilyennek a létezés akart téged. Mindaddig, amíg nem találsz rá a spontaneitásodra, amíg nem találod meg a természetedet, nem lehetsz boldog. És ha nem lehetsz boldog, nem lehetsz meditatív sem.
Miért született az emberek elméjében az az elképzelés, hogy a meditáció hozza el a boldogságot? Mert ahol boldog embert találtak, ott minden esetben meditatív elmét találtak – a két dolgot összekapcsolták egymással. Mindannyiszor, ha azt látták, hogy csodálatos, meditatív miliő vesz körül valakit, az illetőről kiderült, hogy mérhetetlenül boldog – örömtől ragyogott, sugárzott. És összekapcsolták a két dolgot. Az emberek azt gondolták, hogy a boldogság akkor jön el, ha meditatív vagy.
Pedig éppen fordítva van: akkor jön el a meditáció, ha boldog vagy. De boldognak lenni nehéz, a meditálást megtanulni viszont könnyű. A boldogság drasztikus változást jelent az életmódodban – egy hirtelen váltást, mert nincs vesztegetnivaló való idő. Egy hirtelen változást, egy folytonossági hiányt, a múlttal való folytonosság megszakítását. Egy hirtelen villámcsapás, és meghalsz a múltnak, hogy újrakezdd az ábécétől. Újrakezded az életed, ahogy akkor tetted volna, ha nem kényszerítenek rád semmilyen sémát a szüleid, a társadalom, az állam; ahogy tetted volna, ahogy tenned kellett volna, ha senki sem vonja el a figyelmed. De elvonták.
Ez kell dobnod az összes rád erőltetett sémát, és meg kell találnod a belső lángodat.

OSHO  Bátorság

Előszó

Mi a bátorság?
A bátorság taója
A szív útja
Az intelligencia útja
A bizalom útja
Az ártatlanság útja

Ha az újdonság az ajtódon kopogtat, engedd be!

A szeretet bátorsága
Nem kapcsolat, hanem létállapot
Ez a sütemény nagyon finom!
A határok nélküli világ
Se könnyű, se nehéz, csak természetes

Emeld ki magadat a tömegből!
A sokaság politikája
Hallgass a belső érzékedre!
Szabadon valamitől, szabadon valamiért
Találd meg eredeti arcodat!

A veszélyes élet öröme
Bármit teszel, az élet rejtély
Az élet mindig a vadonban zajlik
A legvégső bátorság: nincs kezdet, nincs vég

A félelemnélküliséghez vezető úton – Meditációs technikák, kérdések és válaszok
Meditáció az ürességtől való félelem eloszlatásához
Meditáció a régi, berögzült félelmek felszámolásához
Meditáció bizalomért
Meditáció a félelem szeretetté alakítására
És az utolsó kérdés: az istenfélelem

A szerzőről



Előszó

Ne hívd kétségnek – nevezd csodának.
Ne hívd bizonytalanságnak – nevezd szabadságnak.

Nem azért vagyok itt, hogy dogmákat adjak át neked – a dogmák mentesek a kételytől. Nem azért vagyok itt, hogy bármilyen ígéretet tegyek a jövőre nézvést – a jövővel kapcsolatos ígéretek biztonságot teremtenek. Egyszerűen azért vagyok itt, hogy éberré és tudatossá tegyelek – ami nem más, mint az, hogy itt és most létezz, minden bizonytalansággal együtt, ami az élet maga, minden kétséggel együtt, ami az élet maga, minden veszéllyel együtt, ami az élet maga.
Tudom, hogy azért vagy itt, mert valami bizonyosságot keresel, valamiféle hitvallást, valamilyen „izmust”, egy helyet, ahová tartozhatsz, valakit, akiben megbízhatsz. Azért vagy itt, mert félsz. Egyfajta gyönyörű rabságot keresel – hogy tudatosság nélkül élhess.
Én még bizonytalanabbá, még határozatlanabbá szeretnélek tenni – mert ilyen az élet, ilyen Isten. Amikor nő a bizonytalanság és a veszély, egyetlen módon felelhetünk rá: tudatossággal.
Két lehetőség van. Az egyik, hogy behunyod a szemed, és dogmák szerint élsz: keresztény leszel, hindu vagy mohamedán… vagyis úgy viselkedsz, mint a strucc. Ez nem változtatja meg az életedet; egyszerűen bezárja a szemedet. Csak ostobává tesz, csak tudatlanná. Tudatlanságodban biztonságban érzed magad – minden idióta biztonságban érzi magát. Tulajdonképpen csak az idióták érzik magukat biztonságban. Egy valóban élő embert mindig bizonytalanság övez. Miféle biztonság létezhetne?
Az élet nem gépies folyamat; ezért nem lehet biztonságos. Az élet kiszámíthatatlan rejtély. Senki sem tudja, mit hoz a következő pillanat. Még Isten sem, akiről azt tartod, hogy valahol a hetedik mennyországban lakozik, még ő sem – ha ugyan valóban ott van –, tehát még ő sem tudja, mi fog történni! Mert ha tudná, akkor az élet csupán színjáték lenne, minden előre meg lenne írva, a sorsunk előre el volna rendelve. Honnan tudhatná Isten, mi történik a következő pillanatban, ha a jövő nyitott? Ha Isten ismerné a jövőt, akkor az élet egyszerűen halott, mechanikus folyamat lenne. Akkor nem volna szabadság, márpedig miként létezhetne élet szabadság nélkül? Akkor nem állna módunkban, hogy megválasszuk, fejlődünk-e vagy sem. Ha minden eleve elrendelt volna, akkor nem lenne dicsőség, nem lenne nagyság. Akkor csak robotok lennénk.
Nem, semmi sem biztonságos. Ez az én üzenetem. Semmi sem lehet az, mert a biztonságos élet rosszabb, mint a halál. Semmi sem biztos. Az élet tele van kétségekkel, meglepetésekkel – ebben rejlik a szépsége! Sosem érkezel el egy olyan pillanathoz, amikor azt mondhatod: „Immár nincs bennem bizonytalanság.” Ha azt mondod, nincs benned bizonytalanság, azzal egész egyszerűen a halálodat jelented be; öngyilkosságot követsz el.
Az élet szüntelenül áramlik, ezer és egy kétség között. Ebben rejlik a szabadsága. Ne nevezd ezt bizonytalanságnak.
Én pontosan értem, miért nevezi az elme a szabadságot bizonytalanságnak… Éltél már börtönben pár hónapig vagy évig? Néhány, cellában töltött év után, amikor eljön a szabadulás napja, a rab hirtelen bizonytalannak érzi a jövőt. A börtönben minden biztos volt; minden holt rutin szerint zajlott. Elétették az ételt, védelem alatt állt; nem kellett tartania attól, hogy másnap éhes lesz, de nem lesz mit ennie – ilyesmi nem történhetett vele, minden biztos volt körülötte. És akkor, sok év után egyszer csak odamegy hozzá a fegyőr, és azt mondja neki: „Mostantól szabad vagy.”
A rab pedig remegni kezd. A börtön falain túl újra ott várja a bizonytalanság; megint keresnie, kutatnia kell majd; megint szabadon kell élnie.
A szabadság félelmet szül. Az emberek szabadságról beszélnek, de tartanak tőle. És az ember mindaddig nem ember, amíg retteg a szabadságtól. Én szabadságot adok neked; nem biztonságot. Én megértést adok neked; nem tudást. A tudás bizonyossá tesz. Ha szabályokat adnék neked, kész rendszert, hogy van Isten és Szentlélek, meg az egyszülött Fiú, Jézus, van pokol és mennyország, ezek itt a jó cselekedetek, azok pedig a rossz tettek, vétkezz, és pokolra kerülsz, tedd az általam jócselekedeteknek nevezett dolgokat, és akkor a mennybe jutsz – bevégeztetett! –, akkor biztonságban érezhetnéd magadat. Ezért határoz úgy oly sok ember, hogy keresztény lesz, hindu vagy mohamedán – nem szabadságot akarnak, hanem rögzített szabályokat.

Egy férfit váratlanul baleset ért, és az úton haldoklott. Senki sem tudta róla, hogy zsidó, ezért papot hívtak hozzá, katolikus papot. Az lehajolt, egészen közel a férfihoz – aki már a haláltusáját vívta –, és megkérdezte tőle:
– Hiszel a Szentháromságban, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben?
A férfi kinyitotta a szemét, és így felelt:
– Nézzenek oda, én itt haldoklom, ez meg találós kérdésekkel zaklat!

Amikor a halál kopogtat az ajtódon, egyszeriben minden bizonyosság egyszerű találós kérdésnek és ostobaságnak tűnik. Ne ragaszkodj semmiféle bizonyossághoz. Az élet bizonytalan – ez a természetéhez tartozik. Úgyhogy az intelligens ember mindig bizonytalan marad.
Ez a készenlét a bizonytalanságra – a bátorság. Ez a készenlét a bizonytalanságra – a bizalom. Értelmes ember az, aki éber marad minden helyzetben, és teljes szívével felel rá. Nem azért, mert tudja, mi történik majd, nem azért, mert úgy tudja, hogy ha ezt teszi, az fog történni. Az élet nem tudomány, nem okok és okozatok láncolata. Hevítsd a vizet száz fokra, és elpárolog – ez bizonyos. De a való életben semmi sem ennyire biztos.
Minden egyén maga a szabadság, egy ismeretlen szabadság. Lehetetlen előre megjósolni, előre kiszámítani a jövőjét. Ezért kell tudatosan és éberen élnünk.
Azért vagy itt, mert tudást keresel; kész szabályokat akarsz, amelyekhez aztán foggal-körömmel ragaszkodhatsz. Én semmi ilyesmit nem adok neked. Sőt, ha már birtokolsz ilyen szabályokat, megszabadítalak tőlük! Lépésről lépésre lerombolom benned a bizonyosságot; egyre határozatlanabbá, fokról fokra bizonytalanabbá teszlek. Ez az egyetlen feladatom. Ez az egyetlen dolog, amit egy mesternek tennie kell: meghagyni téged a tökéletes szabadságban! A tökéletes szabadságban, amikor minden lehetőség kitárul előtted, amikor semmi sem állandó… Akkor kénytelen leszel tudatossá válni – nincs más lehetőséged.
Ez az, amit én megértésnek nevezek. A megértés során a bizonytalanság az élet lényegi részévé lesz – és ez jó, mert ez teszi az életet szabaddá, ez teszi az életet szüntelen meglepetéssé. Senki sem tudhatja előre, mi fog történni. Ez tölt el bennünket végtelen ámulattal. Ne hívd kétségnek – nevezd csodának. Ne hívd bizonytalanságnak – nevezd szabadságnak.

Nem lehetsz őszinte, ha nem vagy bátor.
Nem tudsz szeretni, ha nem vagy bátor.
Nem tudsz bízni, ha nem vagy bátor.
Nem kutathatod a valóságot, ha nem vagy bátor.
Vagyis a bátorság áll legelöl, és minden más azt követi.