SEGÍTEK

ha tudok. Nem többet, nem kevesebbet.
Kár, hogy nem élhet az ember a másik helyett.
Karmája nálam ezerszer erősebb.

KÜLÖNÖS

látogató érkezik néha hozzánk.
Régóta tervezi, ő intézi sorsát.
Egyedül ő tudja, mi az amivel megbízták.

NE SZORONGJATOK

az alkímiai hőtől, amelyet áraszt.
Senkit sem bánt, senkit sem fáraszt.
Tégelye Ő a Teremtő Príma Matériának.

IHATÓ ARANY

a mosolya, majd meglátjátok.
Szeméből szalamandra szikrája pattog.
Mindenen túlnő, ami eddig öröm volt.

KINEK A TITKA

a nemzés-fogamzás pillanata?
Tudjátok? Sejtitek? Vagy az ő akarata
volt-e ami a teremtő vulkánt kirobbantotta?

CSUPA JÓ HORDOZÓJA LESZ

ígérem. Égig nyújtózó lényével éber álmomban beszéltem.
Gyönyörű titka, amelyet rábíztak, megrendített.
Iható aranyat hoz mindenkinek: szeretetet.

ŐSÓCEÁNBÓL

kibukkanó nedves, véres kis teste,
az Opusz Magnum sugárzó tégelye.
A pirosló ég megnyíló méhe szülte.

BIZTOS-E A TALAJ

az ember lába alatt? Mikor repeszti rengés,
rázza, sodorja tájfun és szélvész?
Hol a menedék, amely védi, ahol örök az Egész?

HA NEM VOLNA

nem tudna róla. Sejtelme nem zúgna
éji erőként, mi a lét igazi varázsa.
Nem ami múló, hanem ami nem hal meg soha.

HOGY LÁSD

a vaknak láthatatlant, nyisd fel,
tisztítsd meg hályogától Istenszemed.
Az kibontja a káprázatból az élő Egyetlent.

PIHENHET-E AZ

aki még meg sem érkezett?
Gyertyát önt, virágot szed, oltárt emel.
Szisztrumot ráz. Készíti az ünnepet.

KAGYLÓTITOK

Minden gyöngy belseje tisztátalan inger.
Könnyből születik, mint a salakos vérből a gyermek.
S a kagyló meghal, mikor ékét kifeszítik sorskezek.

VALAKI KÉRDEZTE

boldog vagyok-e? Ember tudhatja-e
mi a boldogság ámulatkeltő lényege?
Nem emberi. Aki ismeri az a szelleme.

IMA

Adó-vevő van benned hozzá.
Lelked, szellemed, fontos eszköz rá,
hogy élő tetté váljék, ne csak szavakká.

EGYEDÜL A MÉLYSÉG

patkány lyukaiban lehet csalni.
Álcázni, lopni, jóságot hazudni.
De a szándékot a villámló fény mindig leleplezi.

SZOMORÚ

Milyen kevesen tudják,
a természet visszaüt ha bántják.
Rettegve is ingerlik vad haragját.

SZÜLETÉS VOLT EZ,

vagy halálos ítélet? Mindegyik,
ahol az élet fölött vélt halál ítélkezik.
Lehet, hogy az örök valóra ez tanít?

NEM LEHET ELKERÜLNI

amit kiszabott ránk bölcs Dramaturgunk.
Ő írja drámánk, nevetésünk, sok tapasztalatunk.
S azt is, hogy könnyek tengerében hogyan tisztuljunk.

ÖRÖM?

Az emberi úgy halványul benned, mintha
gyors járművön távolodnál szegény Terra
tűzfészkeitől, poklából. Lelkednek másutt az otthona.

HOMOKZSÁK

Nem sírnak, ha a terhet léghajójukból
kihajítják. Az a felhőkön túlemelkedve boldog.
Miért is ragaszkodnának e súlyos perchomokhoz?

TUDOD-E

miért születtünk egy korba, foglalkozásba?
Szellemünket ugyanaz a titok izgatja.
Véletlen nincs. Együtt köszönjük józan mámorunkban.

NEVEK

Mind elvesztek, mint a mágikus számok.
Rontásoldók, titkos széfeket nyitók.
Akik tudjak, hiába kiáltják. Nem hallják az ámokfutók.

ÉLVE BONCOLOK

Azt hiszik így ismerik meg a valót a szörnyek,
akiknek nem fáj a szárnyakat, lábakat tépő kísérlet.
Homloklámpásuk őket vakítja. Semmit sem értenek.

KIÚT

Van-e? Persze-persze. De nem arra, nem emerre,
a szavakat őrölve, ostoba részletekbe veszve.
Bizony székeket félrerúgva, végre tenni kellene.

KEREKASZTAL

Ruhájuk londoni szabó remeke.
Selymesen fénylik nyakkendő-tűjük ékköve.
Üres szavaik héja szemétként hullik a vértengerbe.

MIT IS TEHETNÉNEK VAJON?

Mímelnünk kell, mintha törnék magukat.
Vaklármájuktól nem érteni egyetlen szavukat.
Félnek. A jót lekésték. A kisebbik rossz is elnyeli rangjukat.

MA NEM SZABAD

az elkötelezetteknek passzívan tűrni a lehetetlent.
Ami feltört a pokolból, minden élőt fenyeget.
Légy hát lélekharang, vészsziréna, aki a pusztítónak gátat vet.

Személyesen

BÚCSÚZÓ

Minek sajnálni, amit elhagyunk?
Tolongó emberek közt egyedül vagyunk.
Elszöktek, akikkel összetartoztunk.

SZEMBENÉZŐ

Önsajnálat ez? Nem hiszem.
Fáradt lettem és tehetetlen.
Ezt az őrült világot nem segíthetem.

FÉNYBEN

Virág is van. Kavicsok közt búvó patak.
Csupa ezüst. Dalol. A füvön harmat csillan.
Mi közöm máshoz? Széltől védem fogyó gyertyámat.

TÖPRENGŐ

Furcsa, hogy mindent megkaptam,
mikor mindent elvesztettem. Magnak
maradtam, sajgón, de nem magányosan.

MÉDIUM

Közvetítőjét a természet-mágus maga jelöli ki.
Üzenetét a csillagok sugárhúrjain pengeti.
S a választott fütyül a sikerre. Boldog, hogy érti.

HASADTAK

Értik-e, amit közölni akarsz.
Talán. Lényük örök vénája lassan fakad.
Nem merik hinni, csak érzik a halhatatlant.

KÉREGETŐK

Földből felnyúló, üres tenyerek.
A lelked is beléjük teheted.
Testük többi része mocsárba süllyedt.

MEDDIG?

Amíg el nem hagy fáradó, öreg tested,
béredet érte sohasem kerested.
Már közelről látod bólintó szellemed.

FÜGGÖNY

Már alig takar valamit, ami számít.
Olyan fakónak látsz minden mögötted égő színt.
De jó, hogy megpillantottad az időtlen igazit.

VAGON

Nemsokára félrehúzzák zörgő ajtaját,
s te elhagyhatod a mocskos csonttörő szalmát.
Ki hallja ilyenkor a pályaudvari lármát?

PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ

Hiába mondom, nem örülök, nem kell,
fárasztóan terhes e szétszaggató siker,
s van aki e súlyos szolgálatért irigyel.

VISSZANÉZŐ

Torlódik mögöttem a múlt,
minden, ami az időszakadékba hullt.
Semmit sem kívánok vissza. Elavult.

VÉGZET

Anyánk tehet-e róla, hogy két ostoros,
ondó-útonálló megtámadta, s okos
gyerekei születtek? Hiába bánta. Erős a sors.

MAGÁNY?

Sokat vagyok egyedül, s az jó nekem.
Akiket szeretek, mind itt vannak körülöttem.
"Sírkamrájuk ünnepi terem."

FIVÉREM

Valóban "ikrek voltunk egy anyaméhben"?
Ahogy Isis és Osiris egypetéjű ikrek.
Összetartozásunk steril volt, mint a szellem.

DESZTILLÁCIÓ

Aranyforrás fakadt, ha együtt nevettünk.
Lélekben néha a föld sara fölé leselkedtünk.
Huzakodásunk játék volt, azonos kincsünk az eszünk.

A NAGY MAGÁNYOS

Fivérem megvetett minden változást. Senki mást nem szeretett
csak védett, időtlen, kisfiú-álmát, e fészekmeleget.
S lelkébe azokat engedte be, akik káprázatába beleillettek.

DIPLOMÁCIA

Milyen okos volt, s mennyire kevéssé bölcs.
Igézte, felhasználta, akiket magában elölt.
Futott a halál elől, pedig tudta, mi az örök.

KÉNYSZERKÚRA

Kitett gyerekként gubbasztott anyánk halála után,
egy jégszigeten. Szívét tépte az önsajnáló gyász:
Hogy tehette vele ezt? Hogy hagyhatta el szegény kis embrióját?

HÁLA

Annyit kapok, ami meg sem illet.
Mivel köszönjem? Adom érte a lelkemet.
Elég-e? Nem tudom. Az emberek annyira megterheltek.

SATUBA FOGVA

Mindig adni akartam. Lehet, hogy kevély voltam.
Féltem. Aki rám erőszakolta, behajtotta rajtam.
Most csak kapok, kapok, s köszönöm alázatosan.

PÉLDAKÉNT ÉLNI

Nem könnyű ám. Nehezek az esték,
elnyűtten feküdni, ülni. Bőröm csupa verejték.
Mégis teszem, amit a másiktól elvárni szeretnék.

PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ

Hová tartozunk mi, a sorból kilógok?
Szeretnénk elvegyülni, de nem hagyják azok,
akik megbélyegeztek, mint haszonállatot.

ENGESZTELŐ

Sokszor szeretném megkövetni a kollégákat,
ne gyűlöljenek, mert belém most olvasók kapaszkodnak.
Eltűnök, mint a kámfor. S ők oly jól gyászolnak.

FIGYELMEZTETŐ

Barátaim, írástudók, miért vegyültök a világ szennyébe?
Nem ez a dolgotok. Varázsszavakkal imádkozni kéne.
Gondolat-villámokkal mutatni az égre és örökre.

BEISMERÉS

Szánom bánom, hogy látszólag helykén állom helyemet.
S elfogadtam a galád csapdát, hogy ember legyek.
Aki örvényben forogva, végül csak vesztes lehet.

KISLÁNYKOROMBAN

Róza a szakácsnőnk álmodott mellettem:
"Vigyázz! Megégsz!" - kiáltotta kábán.
Én nem értettem. Csak most tudom Sybilla volt ő,
A jövőre emlékezett.

ÁLMOK

I.

Bátyám álmodta egy régi éjen,
Mielőtt elindítottuk iskolánkat halálveszélyben,
Drágaköveket továbbít, s egyet ellop, megtart a zsebében.

II.

Elmondta nekem, ő elfeledte, én emlékezem,
Villámként értettem meg, mit jelent.
Azóta is átsivít néha egész lényemen.

III.

Talán valamennyien, akik közvetítünk,
így sikkasztunk abból, ami még nem jár nekünk.
Nem bennünk vált ékkővé, kívül rejtegetjük.

IV

Bár a drágakövek élnek. Hevítik szívünket.
Sugárzásuk áttör minden akadályt, féket.
A tolvaj orgazdából lótuszkehely így lehet.

V

A faun benne nimfát keresett.
Hazudott arról, amit el nem érhetett.
De mindazt, amire vágyott, megteremti egyszer.

NEM TAGADOM

Fáradt vagyok. Hat az elvonókúra.
Tüdőm, szolgálnom kell még. A sorsok ura
dönt rólam. Teszem, amíg ő akarja.

MIT JELENT?

Az "elvonókúrát" az anyag folytatja.
Kiöli mindazt, ami a test becsvágya, hiúsága.
Őrült bizonykodásaival önmagát cáfolja.

MENTEGETŐ

Nincs jogom másokat az igazzal fejbe verni.
Nincs jogom hitüket a múlóban elvenni.
Lelküket szeretném balzsammal simogatni.

TŰNŐDŐ

Visszamennék-e még fiatalnak ma?
E kor nekem oly idegen és durva.
Elszökött belőle a szépség és kultúra.

KEGYELMI KÉRVÉNY

Minden este benyújtom nekik,
akiknek nevük, számuk, alakjuk nincs.
Hátha a nehéz halál helyett a könnyűt teljesítik?

POKOLI KAPU

Azon lépett be minden hozzátartozóm.
Véres, verejtékes vesszőfutásuk hosszú volt.
Jajgatásuk nem fedheti el a méltóságot.

ÚTKÖZBEN

Bárkám az időfolyón csendesen vár.
Nem türelmetlen, feltétele nincs már.
Legyen úgy, ahogy a Látók elhatározták.

IGAZNAK ÉRZEM

Jó nekem. Ámulok. Hálás vagyok.
A kínálatból magamnak nem markolok.
Gyönyörködöm csillámló fényükben.
Lélekben messze járok.

UTOLSÓ PERCIG

Minden nap a legnehezebb vizsga.
Nem áltatom magam. A sors folytatja.
Nem földi valómban vár rám a diploma.

KÉRDÉS

Csak e rövid sorok telnek az erőmből?
Tudják, mire használnak még az Őrzők.
A Nagy Mű ott rejlik a múlt sziklái mögött.

KI MARAD?

Tollamból folyik a betű. Talán varázsszavak.
Játszom velük. Igéznek, megnyugtatnak.
Nem esküdtem a Bibliára, mégis igazak.

KORBÁCS

Amíg itt voltak akikért aggódtam,
vérző sebeket hasított rajtam.
Nem vernek már. Ők jobb helyen vannak.

VALAKI

aki már nincs valójában
felsajdul bennem, de egészen halványan.
Emlék ő. Imbolygó árnyék a múltban.

KÖRÜLÖTTEM VANNAK

akik lépteim vigyázzák. Az Őrzőim.
Gyümölcsöt adnak, ami a végtelenben érik.
A mélység termése szomorú és mérgezett itt.

ÚGY SZERETNÉM

jobban érteni őket, de nem lehet.
Kinőnek minden szűk, halandó fejet.
Jó. Elég nekem, ha csendjük érint meg.

CSILLA

Gyönyörű kislány járt nálam. Rámismert.
Még egy nyelvet beszélünk. Tudja a Mindent.
Csak el ne felejtse, kérem az Őrzőket.

HAIKUK

Még ömlik a satnya testen át is
az üzenet. A csillagok a Bíráink.
Ők tudják, útvesztőbe vezetnek becsvágyaink.

SENKIFÖLDJE

Csak egyet szeretnék még: írni, írni,
betűk országútján lassan gyalogolni,
poggyász nélkül sehová tartani.

NEM FIZETEK ÉRTE

Csomagom sincs. A műsugár, amellyel
vizsgálnak nem mutat ki fémet.
Nincs eszközük rá, hogy észrevegyék a szellemet.

KIT HÍVJAK TANÚNAK

hogy a múlóból nem sokat akartam,
abból is csak addig, amíg Vele voltam?
Nincs rajtam homokzsák, lelkem szabad.

IGEN, KÉSZÜLÖK

Megvan már róla a térképem.
Hosszú alagúton kell majd átmennem.
A Fénybe a végén boldogan beleveszek.

AZ ÉLETNÉL

semmi sem félelmetesebb, mert fáj még.
De pihentetően gyógyító a halálos, édes éj.
Barátaim, szeretteim hintómat már megrendelték.

TÉVED

ki úgy véli az elmúlás depressziója gyötör.
Tudok nevetni, szánni azt, aki féli a jövőt.
De ami itt vesz körül, azzal már nem törődöm.

A DÉMONOKAT

kiírom magamból. A pogányul kételkedőt,
másokért és magamért is dúltan háborgó, örök
vívódót, azért tisztulok talán. Nem leszek eszelős.

MEG NEM ALKUSZOM

Nem hazudok. Miért tenném és kinek?
Vádat olvasok fel akár egy teremtőnek,
aki mindenért felelős, bűnös és szenved bennem.

PERSZE FÉLELMETES

hogy akivel vitázok, én magam vagyok.
Teremtek, rombolok, pusztítva, nemzőn játszok.
Honnan szabadult ide e gonosz kölyök, aki vagyok?

ÉLET UTÁN ÉLET

Különös, hogy túléltem a családomból csaknem mindenkit.
Álmomban múltja különböző koraiba szökik vissza némelyik.
Arcot, jelmezt cserél. Nevet. De valamennyi az időtlenbe hív.

BÁTORSÁG

Jung sohasem térített, s nem bizonykodott.
Aki maga bizonytalan, csak azt gyötri e gond.
Ő tudott. Mert megjárta az eget és poklot.

ALUDNI VOLNA JÓ

E kopott bőrt levetni végleg.
A földön semmi nem jó senkinek.
Csillogó fénynek nem. Ugyan minek?

BOCSÁNAT

mindazért amit elkövettem itt.
Volt részem a múltban örömben is.
Köszönöm ajándékként. A legnagyobb kincs.

AZÉRT SE

törődöm az önpusztítás áradatával.
Van nékem aranymenedékem. Befogad.
Hálás vagyok. Szellemem nem fogoly e tébolydában.

HÁLÁS VAGYOK

őszinte szívvel mindazért, amit kapok.
Tudom, Béla szórja rám szerelmes kincseskamrájából
a kárpótlást emberségemért, amit csak ő adhatott.

MÉGIS

Hozzá az Egyetlenhez fordulok szelíden kérve,
s a lehetetlenbe beletörődve eleve,
ne kelljen többé vele s barátainkkal visszatérnünk a földre.

JÓB

Talán nem bűn az emberlét fájdalmát állva,
könyörögni kevesebb kínnal nyíljék meg gubója.
A gyűrött, nedves szárny benne, szívesen széttárulna.

ÖRÜLÖK

Azok érkeznek hozzám ma,
akikkel egy vagyok időtlen idők óta.
Örök jelenem két zarándok-társa.

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

Ezt hozták nekem szellemi gyerekeim.
A szerepet amelyet játszom jól ismerik.
Béla túlfizet engem. Szórja rám kincseit.

SZOKATLAN KAPCSOLAT

E világon valóban ritkán történik meg,
hogy találkozik két emlékező ember,
akik tudják, valóban földönkívüliek.

KEGYELMI KÉRVÉNYT

beadtam már nem egyszer. Naponta.
Legyen könnyebb, rövid az átmenet az éjszakába.
Tudom az ítélet kész. Úgy lesz, ahogy a Bíró akarja.